Átlagos szenzorglükóz, Time in Range és a variabilitás
A szöveti glükózmonitorozó technológiák elterjedésével egyre inkább vizsgálhatóvá vált, hogy vajon a jónak mondható HbA1c-érték önmagában elégséges-e a későbbi szövődmények elkerülése érdekében, vagy vannak-e esetleg egyéb tényezők, mutatószámok, amelyekre érdemes figyelni a szenzort használó diabétesszel élőknek az egészségük megőrzése érdekében. Ma már minden diabétesszel foglalkozó szakember egyetért abban, hogy legalább akkora a jelentősége annak, hogy a vércukorszint mennyire ingadozik és általában milyen tartományban van, mint annak, hogy a HbA1c hogyan alakul.
A vércukorszint dinamikájának értékelésére többféle mutatószám van használatban: az átlagos szenzorglükóz, a Time in Range és a szenzorglükózszint változékonyságának két mutatószáma: a standard deviáció (SD) és a variációs koefficiens (CV).
Nézzük sorban, hogy melyik mit jelent, miből adódik, illetve néhány példát arra vonatkozóan, hogy hol találhatjuk meg ezeket a különböző alkalmazásokban!
Az átlagos szenzorglükóz
Egy egyszerű matematikai művelet eredménye: a szenzor által az adott időszakban mért valamennyi értéket adja össze az elemzőszoftver, majd ezt a számot elosztja a mérések számával, tehát tulajdonképpen egyszerű számtani átlagról van szó. Ez a szám nem tévesztendő össze a GMI-vel vagy a HbA1c-vel, hiába hívjuk ezeket hétköznapi nyelven háromhavi átlagnak! Önmagában vizsgálva ez a mutatószám sem lehet elégséges, hiszen gyakori, nagyon szélsőséges értékek átlaga ugyanannyi lehet, mint egy szűkebb tartományban finoman hullámzó vércukorszinté (például 6,7 mmol/l átlag kijöhet úgy is, hogy 3,4+12,6+4,1 mmol/l-es vércukorszintek átlagát nézzük, de akkor is ennyit kapunk, ha az értékek 7,1+6,8+6,2 mmol/l). Az alábbi ábrán láthatjuk, hogy az átlagos szenzorglükózszint és a HbA1c között milyen nagyságrendi összefüggés van:
Time in Range (TIR), azaz a céltartományban töltött idő
1-es típusú diabétesszel élők számára a céltartomány általánosságban 3.9 és 10 mmol/l közötti érték. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a kezelőorvos más, egyéni céltartományt határozzon meg (pl. gyermekvállalásra való felkészülés, várandósság tartama alatt), vagy a diabétesszel élő saját maga elhatározásából ennél szűkebb tartományban igyekezzen tartani a vércukorszintjét.
A céltartománytól eltérő tartományban töltött idő:
- TBR (time below range) − 3.9 mmol/l alatti tartományban töltött idő, illetve elkülönítjük a nagyon alacsony tartományban, azaz 3.0 mmol/l alatti tartományban töltött időt.
- TAR (time above range) − 10.0 mmol/l feletti tartományban, illetve a 13.9 mmol/l feletti, nagyon magas tartományban töltött idő vizsgálható külön.
A variabilitás mutatószámai: a standard deviáció (SD vagy Std dev) és a variációs koefficiens (CV)
Ez a két mutatószám azt határozza meg, hogy a fent taglalt átlagos szenzorglükózértéktől milyen mértékben tér el a szenzorglükóz szintje, azaz, hogy mennyire leng ki le és fel a cukor, mennyire hegyes-völgyes a görbe. A standard deviáció vagy szórás megmutatja, hogy a szélső értékek az átlagos szenzorglükóztól mennyire térnek el: minél magasabb ez a szám, annál nagyobbak a kilengések, annál nagyobb a hullámvasút. Vannak alkalmazások, szoftverek, amelyek csak ezt a mutatót alkalmazzák, de mára a közmegegyezés alapján a variációs koefficiens szélesebb körben elterjedt, mégpedig azért, mert nem torzítja el az átlagos szenzorglükóz mértéke: ez ugyanis százalékos arányban határozza meg a középértékhez képesti ingadozást, így a lengés mértékéről pontosabb képet mutat, függetlenül attól, hogy az milyen magasságban történik.
Mindezen mutatószámok a GMI-vel együtt komplex képet adnak arról, hogy a vizsgált időszakban milyen volt a diabétesszel élő személy anyagcserekontrollja. Általánosan igaz, hogy 2 hétnél rövidebb időszakot csak akkor érdemes nézni, ha erre valamilyen speciális körülmény okot ad (például kisebb terápiás módosítások, betegség, életmódbeli változtatás). Ahogy a bevezetőben is írtuk, szakmai egyetértés övezi ezen mutatószámok jelentőségét – a különböző szenzor- és inzulinpumpa-gyártó cégek elemzőszoftvereinek adattartalma közti standardizációt segíti elő az ún. AGP-jelentés (Ambulatory Glucose Profile), amelyet valamennyi nagy gyártó alkalmaz, adattartalom tekintetében legalábbis mindenképpen. Ez elősegíti, hogy függetlenül a használt mérőeszközöktől, elemzőszoftverektől, egységes mutatószámok alapján tudjuk áttekinteni az egyes időszakok menedzsmentjét.
A különböző mutatószámokhoz tartozó célértékekről szóló írásunk itt olvasható.